Eltelt 1 hónap, de nem tűntem el, hanem nyári szüntet tartottam.
A Legenda folytatása bizonytalan. Kell hozzá a szikra, az ihlet, a motiváció és a hangulat.
Időm az lenne éppenséggel rá.
Egy átlagos, kisméretű családi vállalkozás ami földműveléssel foglalkozik az elég sok szabadidőt biztosít az embernek. Így nekem is.
Nem vagyok lusta, de csak akkor szeretek és azt dolgozni/alkotni, amikor megvan az a belső vágy.
Szóval. Van egy másik blogom is, amit 1 hónapja ugyancsak nem szerkesztettem, de az ahhoz szükséges belső vágyam várhatóan ősszel fog beérni. Téma az már most is van hozzá tucatszám.
Íme:
Kreatív Élet Vidéken
A két blog nyelvezete (pl.: műszaki beállítottság, spiritualitás) hasonlít.
Le sem tagadhatnám.
Én voltam az is, akit a Csillagkapu sorozat technológiáról szóló dialógusai is lenyűgöztek O'neill ezredes humora mellet. :)
Így a bejegyzés vége felé még annyit hozzáteszek, hogy a történetírás nem az erősségem.
Az eléggé tág keretek között zakatoló elmém az ami összegyűjtötte a millió forrásból (főként sorozatokból, filmekből, internetes cikkekből illetve néhány számítógépes játékból) származó információ szeletecskéket és megoldásokat.
Könyvekből évente általában csak néhányat olvasok ki és azt is csak az utóbbi pár évben.
Aztán nem csoda hogy fogást talál a történeten bárki is, hiszen ez még csak nem is a hobbim, csak egy fellángolás (kezdete?) volt (talán).
A hobbim például a fenti blog. Sajátos - egyrészt szakmai - nyelvezettel.
Ha érdekel a kreativitás, akkor érdemes oda is benézned.
Köszöntem, hogy végig olvastad.
További Szép Napot!